Az utca népe

írta: Tolvaj Zoltán

Nem tudom merről jövök, csak a fényszögek bizonyosak, a küklopszi derű, a delfinalakú motorcsónak a Margit híd alatt, a házfalakra sprézett tört spanyol feliratok, ez a retardált közöny az esőerdei indiánarcokon. Farzsebemben Frazer Aranyága portugál kötésben és a teljes idegsejt-tan. Kevés hetéra kószál az utcán, néhány ismeretlen alkesz, idebent a szabadság féltömény fuvalmai, ahogy a meteorraj-szerű idő lestrapált elmém graduális gönceit semmivé fakítja. Plútói göreb, mondhatnám, ha jó ideje le nem váltott zoknijaim ellenére sem éreznék atavisztikus ingereket Frank Zappa kakofóniáihoz méltó kísérőként, szatyornyi söreimmel beállítani derűs szórólapkihordó cimborám üdülőjébe. Már több mint kettő és fél napja egyetlen kortyot sem ittam, nem tudom mikor fordult elő velem utoljára ilyesmi, talán a nagy Jupiter revolúció idején, mikor Kistakony és Vadmetál, közgazdászokká cseperedett két legjobb gyermekkori haverom meglátogattak fejtífusz műtétem után röhögve, egy zsák tibi-csokival. Apropó, közgazdászat: mint lexikális ázalag,  monomoirikus rezgésként invokálódó tudatalantas zörej a talamusz-temetőből, mindig lenyűgözött a mássalhangzók prekoncíliáris konjunkciója az efféle teljesen értelmetlen fogalmakban, a nyelv teremtő lehetetlenségét csodáltam bennük. A weöresi panyigai ü-k, a kálnokys kozmikus halandzsa látens kölcsönhatásai hóman-szegfű és Darwin tanaival, mint tibeti kolostormélyi örök mormolás zúg lelkem mélyén azóta hogy kamaszkori pszichológusom, számomra is a gazdasági pályát tartotta sorsom beteljesítésének legmegfelelőbb eszközéül. Valószínűleg igaza volt: hátulról, mindig hátulról bökdösöm ványadt golyóimat a mindenség biliárdasztalán, tetkós haverjaim örömére, s persze kuncorognak rajtam a Vivik és Xénák, az új nemzedék műkörmös madonnái. Százhúszról hatvanöt kilóra fogytam egyetlen éjszaka alatt mikor sikerült végre dákómmal megaláznom a tiszaladányi rémet aki fénykorában leigázta a teljes NB III-as mezőnyt, s fizetségemet szublunáris módon fél óra alatt bevedeltem. Ma ismét végigtanulmányoztam a mandiner klasszikusait, a szenegáli N’go o’nó-t, aki krokodilharapás okozta hasfalfekélyével mit sem törődve emelkedett közép-afrika géniuszává 72 nyarán, az izlandi műkezűt, a farával bökő vikinget, aki később már csak miniszterelnökökkel pózolt…

De most itt vagyok a legényszagú konyhában, sikerült szerencsésen túlélnem a – ha nem is az utca –, de a busz népével történő találkozásomat néhány izgága ellenőr személyében, vehemens módon követelt irataim hiányában Payer Imre címét voltam kénytelen bediktálni. Vendéglátóm idilli Bosh képeivel szemezve, mint egy kecsua tehénpásztor, beszívom a vidéki táj illatát, félköbméternyi hamukupacot eresztve friss padlószőnyegére. Az ír Luadha – a walesi Nudd – hőstetteit lapozgatom tétován, miközben a korai norvég metál félistenei hörögcsélnek a hangfalakból. A nagytesű növényevő masztodon, arcán sejtelmes fölénnyel égeti a kertben ki nem hordott szórólapjait, betűz az árnyék, nyugalomra vágyom, Ibn Ezra bölcs mondásaitól kábán csorgatom magamra a magzatvizet, nonil kvintilem előnyösen kaszabolja ma kombusztióba hajló szaturnuszom, 46 doboz cigaretta után ez nem nagy észrevétel. Ismertetem neki a világ teremtését visszafelé és a motoros reflexív Brodmann-féle térképe alapján további kiselőadásokat tartok hajnali kettőtől délután négyig a csimpánzlebeny aiónikus funkcióiról. Vendéglátóm jókedvűen ébred monológjaim végén és bólogat, egy hét után lassan elköszönök tőle, mivel az összes piánk elfogyott. Kedvenc oázisaimat keresgélve sorra veszem a város vektoriális célegyeneseit, magamban volt szerelmem legújabb szerelmén hüppögök, aki én magam vagyok. Alkonyatra már kellően feltüzelt és fölöslegessé vált egoitásom maszkjaival hadonászok, malac vicceket mesélve, alkalmi ivócimboráim orra alá, miközben három bajnokságot nyerek negyedgőzzel, némiképp Ronchetti, „a Kölyök” korai stílusában. Teátrális tobzódásaim színhelyéül ismét a literátus szövetség székházát választom, kézirataim látványos összetépéseit majd felfalását ezúttal csak néhány öreg író tapsolja meg, pedig most jó előre  gondoskodtam ehető papirosokról. Valamelyik aluljáró mélyéről váratlanul elém vetül árnyékpontom, egy új-zélandi ismerősöm személyében, valahogy Platon és Jimi Hendrix keveréke a srác, közelebb érve jövök csak rá, hogy új nigériai takarítónőnk az, nem értem apámék szenilis manővereit, miért kell mostanában havonta mindig lecserélniük a teljes személyzetet?

Törzskocsmám olyan mint egy üres tonaterem, belép a mesztic bestia, azaz Morríghan a „fantom királynő” –  mint Lukasewski utolsó filmjében a biliárdzsenit alakító Ron Jankovich, meredten bámulok rá, zavaromban viseltes mackóm zsebébe rejtem épp elnyomott csikkemet. Persze catulluskodni sem szeretnék, a szőke Tiberis hullámaiba bámuló pofával, de hát hiába próbálok tárgyilagos lenni, vaisha-reflexeim működni  kezdenek: reggel óta kedvenc dohányom ára másfélszeres magasságba szökött, perzsa maffiózó barátaim is leléptek, akiktől ifjúkorom óta biciklicsüngőket és zamatos medvelekvárt kaptam ajándékba, nem tudom Habakuk próféta hogyan jellemezné helyzetemet, ergo, megint le vagyok égve. A favor testamenti elve alapján egyetlen Burzum poszteremet a Kelemen körre hagyom. Ma este is 23 sört vertem rá idült asztaltársaimra – nem nagy ügy, alig középeurópai csúcs. Motorikus szenzoraim egy hajnali asztrálfénybe vetülő almacsutka látványától újabb pörgésbe kezdenek, mintha Milarepaként levitálnék a gogle earth mozdulatlan mexikói fennsíkjai felett, holott csak egy nyájas, ámbár határozott kidobóember jóvoltából szárnyalok  éppen kifelé a kocsmaajtón, nem tudom merre tartok, csak a fényszögek bizonyosak, megint nyakamon egy új reggel, az óvatos vámpír-manőverek, sasszék az utca népe között, akik számomra képtelen módon, konokul munkahelyeik felé araszolnak.

Nem történt semmi különös, csak ekkoriban kezd teret hódítani kis országukban a vadkapitalizmus, a menedzseri szemlélet és egyéb fontosságok. Az emberfaj legfelső csúcsát ettől fogva a Külföldi Befektető képviseli, a lakosság jelentős része előre meg hátrafelé fordított baseball sapkát visel, színesedik a világ, nő a társadalmi hézag, egymásnak feszül dél és észak, pártok pörölnek, valahogy minden olyan vidámpark-szerűvé válik.

„Beköszöntött a klasszikus kampányidőszak: Violens vírusoktól kikezdett karcos torkok, tompán pendülő náthás nazálisok, konokul kínzó köhögés, sistergő sternumentum, s megannyi megátalkodott métely hangrekesztő ragálya.  Rémes, de reális vízió azokra nézve, kik komor ábrázatuk bajelhárító erejében bízva bűvölnék riadt meghátrálásra a betegség bágyadtnak tűnő bandériumait.”

Alakulóban az új világnézetek, csinosodnak a politikai elvek maffia-módszerei, kozmetikus erikák okkult ezoterikákká vedlenek, zöldségesek hivatkoznak végső érvként saját zodiákus jegyeikre, Síva fojtogatói és sátángyülitagok titkos szövetségben klónozott mormon-térítőkkel próbálják megvágni a békés járókelőket, akik mikiegér-parkokká átfestett dohos lakótelepeikből kiszabadulva csak kapkodják a fejüket mivel még mindig szocialista embertípusok legbelül, ám fiaik agyában számítógép-processzorokat ültettek ismeretlen orvosi kezek, s ők már ezért olyanok amilyenek – kivéve Zebut, a későbbi méhészt, aki ugyanaz maradt, mint aki mindig is volt.

„Nem tudom van-e a betegségnek lelke, önérzete, humorérzéke? Ha igen, frusztrációit finomkodva vagy feldúlva csitítja-e? Képes-e kacagni rajtunk, vagy önmagán? Képes uralkodni rajtunk. És önmagán? Történetesen az is megeshet, hogy törékeny valónk legtörődöttebb szegletébe szegődik: lényünkben lel termékeny televényt. Létét létünkből hasítja, lelke a mi testünk, mégsem tudunk lelkesedni kedélyes kuncogása hallatán, dermesztő tekintetünktől pedig aligha kapcsol defenzív üzemmódba.”

A régi Öregek újra hatalomra engedik magukat, de betiltják saját jelképeiket, a parlagfüvet, a jómódot és az egészséges ürítést. Különféle pórok és pórnők veszik át a haza irányítását, szívütemre felgyorsított zajzenékkel körítve pusztul el ismét a római birodalom… Így sodródik a végső hanyatlás állapotába a négyek egykori országa tehát, ám ők többnyire gondtalanul járják álruhás mátyásokként a Várost, hol együtt, hol kiegészülve az alsóházi tagokkal. Zebu, a későbbi méhész, azonban nem tartozott egyik csoportosuláshoz sem.

„Riasztó látomás azokra nézve is, kik már a szezonális nyavalyáktól nyűglődve, epimétheuszi módon, meszely-számra töltik szájukba a mézet, s egyéb, a profilaxisra sokkal inkább alkalmas ínycsiklandozó csemegét. Kevésbé kritikus időszakokban viszont fanyalogva, fancsali tekintettel méregetik kredencen kucorgó mézescsuprukat. Az infekciózus influenciák velük is csak elvétve elnézőek. El kell azonban fogadnunk: vannak, akik csak lázasan tudják élvezni azt, amit mi hőn szeretünk”.

Négyük közül a Hiéna időnként nem is képes érthetően beszélni, főleg ha ráiszik fél maréknyi gyógyszereire (később különben többszörös családapa, megbecsült szerkesztő, rádióműsorokat szervez és állít össze)… Télvíz idején ahogy félmeztelenül autók elé ugrik és fenyegeti őket, aztán ahogy az alagútban, metrósínek mentén bőrkabátszárnyakon repdes... A gyenge idegzetű Művész sem egyszerű eset, zenélget, azaz tud valamelyest zongorázni, fest is, (noha karikatúrái jobbak), és ír, ötletesen, de szemérmetlenül lopkodva nagy írók könyveiből, melyeket ő ad kölcsön neki. A Sárkánynak a legjobb a természete  mindegyikük közül, a Hiéna végül is egy csupa szív lény, persze néha narkománnak mutatja magát, de aztán kiderül, színészkedik is közben, néha kidobóembereket rúg le profi karate-mozdulatokkal, miután betöri neki nem tetsző szórakozóhelyek kirakatait aztán iszkol mint a fürgemenyét. Zebu, nem ismerte mindegyiküket, de ők hallottak róla, miután elmeséli nekik az ifjú legendás bolyongásait, amikor a későbbi méhész legszebb öltönyében, egy esernyővel és Epiktétosz Vigasztalásaival kezében nekivág az országot övező hegyek rengetegének, hogy ihletet gyűjtsön heteken át.

 „Mindazok akik nem csak profilaktikumként, s nem csupán a szezonális depressziót száműzendő habzsolják kis- vagy nagykanállal a "dolce vita-t": legyenek ők a kardinális erények bornírt béklyói közt feszengő "mértékletesek" vagy a mézmajszoló garat-gimnasztika bajnokai. Semmiképpen nem mellőzném azonban azon személyek megszólítását, akik a méz önmagában történő fogyasztásán, az egészséges életmód normatíváján, s elokvenciájuk pallérozásán túl, a nemes nedű kulináris alkalmazásának különlegesen kifinomult lehetőségeit kutatják.”

Végre lát huszonéves nyugdíjasokat. A Művész ugyanis semmi olyan dologgal nem hajlandó foglalkozni, amely az élet nem-művészi oldalát illeti, a bájosan tohonya természetű, elkényeztetett Sárkány pedig aggódó szülei kitartó unszolására képes csak több év kihagyás után befejezni egy pedagógusképző rettenetes kemény esti-tagozatát. A tanításra, fegyelmezésre mellesleg totálisan alkalmatlan, csak a kötelező próba-órák megtartásáig jut el, de szaktanárai nyomatékosan lebeszélik a pályáról, mivel „valószínűleg nem fejlődnének a gyerekek”… Zebut viszont nem érdekelték az értelmiségi pályák és a művészetek sem, viszont aggályos módon  literátus stílusban megalkotott hírlevelei, melyek révén édes termékeit fogyasztóközönségének megvételre ajánlja, később méltán terjednek szét, a célcsoportokon át, lezser kiállítások vernisszázs hangulatait fűszerezve, egészen talán országházunk padsoraiig. A négyek és sokan mások kedvelte legendás zebus körmondatok hajdani bölcsek, aranykori mézköpülők világait idézték.

„Nyilván nem kívánom a Mézkedvelők népes táborát sem tipizálni, sem kategorizálni. Mindenki döntse el ízlése vagy ízlelése, esztétikai kifinomultsága, morális hangoltsága vagy metafizikai fogékonysága révén, hogy az egész-ség, az ízek pajkos és pajzán játéka, az aromák egymást kiegészítő és kiteljesítő konszonanciája, a szépség külső-belső megragadása, vagy egy teljességgel artikulálhatatlan vonzalom sarkallja-e a méz szeretetére. Mégis, talán mindezen motivációk mindegyikében megtalálható a teljességre törekvés igénye, a Mindenséggel összhangzani óhajtó sóhaj.”

Aztán változnak az idők, a Művész nőügyek miatt, vagy egyéb okokból összevész a Hiénával, különcködő lényéhez passzoló kitalált fóbiái támadnak, és hogy még inkább megkülönböztesse magát a közönséges népektől, liftekbe és metrókba be nem szállás után már a dunai hidakon sem hajlandó átkelni, s így fizikailag is sokszorosára csökkenti annak esélyét hogy beépüljön az emberi társadalomba. A Hiénát menyasszonya is eltiltja köreiktől, szerinte nem fejlődne morálisan tovább, Sárkányt pedig egy szolid bárpulttal felszerelt hivatali irodába száműzi az élet taposómalma, ahol egész nap értelmetlen regényeit írhatja. Zebu viszont marad aki mindig is volt, pártváltások, végidők, kontinensnyi agybajok ellenére is, hála az isteneknek!

„Jelenleg az alábbi mézeket tudom ajánlani... ... Elképzelhető, hogy közben bővül a kínálat, ezt igyekszem azonnal jelezni, hogy a "frissen" megjelenő termékek még a jelenlegi rendelésbe beilleszthetőek legyenek. A Futrinka - völgyi hársmézből egyelőre csak korlátozott mennyiség áll rendelkezésre, ezért elképzelhető, hogy túlrendelés esetén egyeztetnünk és egyezkednünk kell.”

I.

... Na figyelj, tényleg nem értem, most sem értem ezt az egészet! Ott volt az egész stáb, a statiszták, mindenki, erre eltűnik! Már korábban kinéztem ezt a fazont, szerepelt már néhány filmben meg reklámban, olyan volt mint a Krisztus, vagy mittudomén,  olyan beesett, furcsán szenvedő arca volt, erre az első próba után, mielőtt élesben vettük volna, keressük, ilyen nincs, a faszi sehol! Egy órára kaptuk a rakpartot, azt is kunyerálni kellett, jó, majd a Dózsa Györgyöt odavetítjük, hajnal, érted, azt a kis forgalmat elterelték, ott van néhány rendőr, oké, a csomó lufis meg zászlós ember, az egyik kellékes csajjal üvöltöztem is, mert szív alakú lufikat hozott, a világítók már beálltak, vettük volna az egészet, gyors próba, a Tefu meg ott áll, berreg a motorja és nem jön ki alóla senki...! Nejlonszatyra a széken, még hülyéskedtünk is, nem is kell neki jelmez, tiszta hatvanas évek, simán befért a Tefu alá, a Rezsőék röhögtek, hogy nehogy már ő, egy hajbalzsam reklámhoz, de itt csak, érted, az kellett, egy markáns szenvedő arcú fazon, ahogy egy felvonuláson fellöki a Tefu, aztán jönnek az angyalok meg a balzsam, tudod mennyi idióta forgatókönyvet kapok, de nem lett volna gond. Erre leáll a forgatás, keressük a krisztuskát, összepakolás, jegyzőkönyvek, mindenki ideges, az egész nap elment, csomó kurva szervezés, ez tisztára misztikum, ilyen nincs, a faszit azóta sem találták meg, azóta ülök, nézek magam elé, ha elmesélik akkor sem hiszem...

II.

(Jelentés)

...  nevezett állampolgárt 14 óra 35 perckor szállítottuk be a VII. kerületi Kapitányságra. Haja félhosszú, öltözéke elhasznált, nyugatias kinézetű, szemei enyhén dülledtek, viselkedése zavart. HivataIos iratot nem találtunk nála. Külseje alapján turistának tűnik, olyan nadrágot visel, mint az imperialista országokban a mezőgazdasági munkások. Ennek ellenére magyar állampolgárnak mondja magát. Neve, állítása szerint, Swartz Matya, II. kerületi lakos, 42 éves. Szervezetében alkoholos, gyógyszeres befolyásnak nem találtuk nyomát. Furcsa kérdéseket tesz fel,  többek között: „Ez még a forgatás része?” vagy: „Ez tényleg Lenin bácsi? - de régen láttam...” A Különleges Ügyosztályról kiérkezett őrnagy elvtárstól „pogácsácskát kért”. A kihallgatáson azt hangoztatta, hogy „kiemelt statiszta egy reklámfilmben.” Mint jelentésem tárgyában említettem, a Dózsa György úti ünnepi felvonulás megzavarása miatt hozták be. Néhány percre le kellett állítani a rendezvényt, mert egy lassan vonuló Tefu teherautó alá mászott. Ő viszont azt állítja, hogy ezt az utasítást „a rendezőtől kapta.” A lakóhelyének mondott ingatlan, egy üres telek a II. kerület azon részén, melyet az előállított személy lakásának megjelölt. Viselkedése alapján értesítettük a Belügyi Hatóságokat is, akik kapcsolatba léptek a szovjet elvtársakkal. Jelenleg megfigyelés alatt áll, azt kérdezi „mikor mossák meg a haját, a balzsam miatt?”  A zsebében talált, golyóstollal írt feljegyzéseket szakértőink elemzik. Az első vizsgálatok alapján rejtjelezett kódoknak tűnnek, helyenként rímekbe szedve, pl.:  „Ha meglátlak csibe-testű tündér, ikertornyom összeomlik,   de te tudod hogy Charlie énekel bennem ha Che Guevara kifújja a gőzt, dús tollú madárka, kontyom nemsokára beomlik, látod földistennő, téged is élmunkáslánnyá ajzott a nemlét...”  A további intézkedésekig várom a következő  utasítást.

Sík Elemér, százados sk.  Budapest  1965. április 4.

***

Hangjáték-töredék

– tudományos konferencia-részlet 3010-ből –

(hely, nyelv, szereplők – ismeretlenek)

Hang (a) : ...és még nem ismerték az Áttűnést sem, megkérdezhetik. akkor hogyan maradhattak életben? A régi tudósok szerint megették egymást ha elszaporodtak, ez ma is bizonyított, de a pontos részleteket nem ismerjük...

Hang (b): ... tehát a négy csökevény végtaggal tudtak csak helyet változtatni, igaz, kieszeltek mozgó szerkezeteket is, mert voltak már mérnökembereik, ez nyilvánvaló, de más csillagrendszerekbe csak ritkán merészkedtek. Azt mondják, a Holdba, amit a Második Törlés után megszüntettünk, színes zászlókat meg ritmikus bogár-zajokat küldtek fel – nem érthető mi volt ezzel a céljuk...

Hang (a): ... Batarik, aki a maga korában valóban kiváló mérnökember volt, olyan gépeket tervezett, amelyekkel  mikroaionokba és fejbörtönökbe lehetett szállni, egyik helyen szélhajónak nevezi. Az 1666-os dátum, melyet leírásában megadott, szerintem téves, vagy egyszerűen más egységeket használt...

Hang (c): ... Igen, a Második Törlés után a penészföldben találták meg, a régi számítás szerint, „2400 körül”, aztán kiderült, hogy 2010-es lelet, ezért volt akkoriban tudományos szenzáció. Csak kevesen ismerik, nehezen fejtették meg azt a pár lapot. Négyszer kellett átfordítani, először ungárról, ami már az Első Törlés után is kihalt nyelv volt, aztán mi is küszködtünk vele a trafalmagoriak segítségével, de rengeteg még a homályos pont...

Hang (a): ... Ma már tudjuk, hogy Batarik a Karpatmedence nevű helyen lakott a Föld bolygón és csak később került a Marsra ahol a nagyszülei éltek. Több kisbolygót, rakétát, űrhajót tervezett, és emberkísérleteket folytatott

Hang (b): ...A két híres mérnökember Agyemre és Szabolorinc fia lehetett. Vagy lánya

Hang (a) ... Igen, akkor még két nem volt, az egyik háborúzott másik vérezett

Hang (c) ... Batarikot nagyon érdekelte a technika, és gondoljunk csak bele, mennyire megelőzte a korát, hiszen a négy végtagúak idején nagyon precíz leírásokat ad, olyan műtétekről is, melyek csak az Első Törlés után váltak általános gyakorlattá. Nem hinném, és a kollégák is megerősíthetnek ebben, hogy ezer évvel ezelőtt pl. pezsgőspohárrá át tudtak volna alakítani egy emberi kézfejet, vagy testrészeket tároltak volna kabinokban. Ezt írja: „A szilíciumdongájú dongók ezredese Mirdroff legjobb barátja, ezért reá bízta a vámp elcsalt bal lábának őrizetét.”

(Hang a közönségből)... A Mirdroff ugye, egy katonai rangot jelentett?

Hang (a) ... Igen, olyasmi lehetett mint a főpostamester, vagy a humánökológus. Amikor a valóságsókban elkezdték egymást enni az emberek, ők adták ki a parancsokat, mert mindig rájuk tört valami kamatláb, meg a túlnépesedés. Ilyenkor a Mirdroff behúzódott egy szilíciumvölgybe néhány okostelefonnal.

(Hang a közönségből): ... A Második Törlés után, azt mondják, néhányan megtalálták a világhálót, igaz ez?

Hang (a): ... Nem tudom, és igazából nem is hiszek benne. Egyesek szerint mindenki valamilyen hálót viselt a fején és hitelre kapta a levegőt. Ez nevetséges. Annyira fejletlen agyuk azért még a négy végtagúaknak sem volt, hogy nem létező dolgok miatt küszködjenek. Csekélyke hatvan-nyolcvan évük alatt, sokszor megbombázták, megették egymást, de szabadon éltek, szerették a valóságsókat, és mindig a legbölcsebb példányokat tették meg vezetőikké.     

Hang (b): ...Batarik tervrajzaiból tehát kiderül, hogy mennyire korszakalkotó mérnökember volt, fejbörtöntöltelékek hibernált asztráltestéről, Égi Városok plazmapuha burkairól értekezik, melyeket féregjáratokon át, pillanatonként 300 000 mérföldes sebességgel érhetünk el – persze, ez utóbbi számadat ma már megmosolyogtató, de még az Első Törlés után is .lehetetlennek tűnt volna a négy végtagúak számára.  Sejtéseink szerint emberkísérletei közben valóban sikerült létrehoznia néhány hibrid alfajt, gondolatokkal hajtott csillagközi járműveket, bár kétségtelen, egyikük sem érte meg a Második Törlés idejét.

(Hang a közönségből): ... És mi a helyzet Batarik kortársaival, ők mit tettek le a tudomány asztalára?

Hang (c): ...Kevés nevet ismerünk, pedig jó volna, hiszen hatalmas életművek mentek veszendőbe az értelmetlen századok alatt. A karpatmedencei hagyományról néhányan gúnyosan azt gondolják, hogy ott legfeljebb valamiféle „medencéket” tervező mérnökemberek létezhettek csak, pedig tudjuk, hogy Novibalint pl. géphangokban volt otthonos, bármit is jelentsen ez,  de a feljegyzések szerint igen kiváló, akár Batarikhoz méltó tudós lehetett, Radafuk, Notármari, Oszkárvájd, Miselvájd, Payerlenke és Kelemenkorhu is – sajnos azonban az ő műveik végképp elvesztek jelen korunk számára