Nem történt semmi különös, csak ekkoriban kezd teret hódítani kis országukban a vadkapitalizmus, a menedzseri szemlélet és egyéb fontosságok. Az emberfaj legfelső csúcsát ettől fogva a Külföldi Befektető képviseli, a lakosság jelentős része előre meg hátrafelé fordított baseball sapkát visel, színesedik a világ, nő a társadalmi hézag, egymásnak feszül dél és észak, pártok pörölnek, valahogy minden olyan vidámpark-szerűvé válik.

„Beköszöntött a klasszikus kampányidőszak: Violens vírusoktól kikezdett karcos torkok, tompán pendülő náthás nazálisok, konokul kínzó köhögés, sistergő sternumentum, s megannyi megátalkodott métely hangrekesztő ragálya.  Rémes, de reális vízió azokra nézve, kik komor ábrázatuk bajelhárító erejében bízva bűvölnék riadt meghátrálásra a betegség bágyadtnak tűnő bandériumait.”

Alakulóban az új világnézetek, csinosodnak a politikai elvek maffia-módszerei, kozmetikus erikák okkult ezoterikákká vedlenek, zöldségesek hivatkoznak végső érvként saját zodiákus jegyeikre, Síva fojtogatói és sátángyülitagok titkos szövetségben klónozott mormon-térítőkkel próbálják megvágni a békés járókelőket, akik mikiegér-parkokká átfestett dohos lakótelepeikből kiszabadulva csak kapkodják a fejüket mivel még mindig szocialista embertípusok legbelül, ám fiaik agyában számítógép-processzorokat ültettek ismeretlen orvosi kezek, s ők már ezért olyanok amilyenek – kivéve Zebut, a későbbi méhészt, aki ugyanaz maradt, mint aki mindig is volt.

„Nem tudom van-e a betegségnek lelke, önérzete, humorérzéke? Ha igen, frusztrációit finomkodva vagy feldúlva csitítja-e? Képes-e kacagni rajtunk, vagy önmagán? Képes uralkodni rajtunk. És önmagán? Történetesen az is megeshet, hogy törékeny valónk legtörődöttebb szegletébe szegődik: lényünkben lel termékeny televényt. Létét létünkből hasítja, lelke a mi testünk, mégsem tudunk lelkesedni kedélyes kuncogása hallatán, dermesztő tekintetünktől pedig aligha kapcsol defenzív üzemmódba.”

A régi Öregek újra hatalomra engedik magukat, de betiltják saját jelképeiket, a parlagfüvet, a jómódot és az egészséges ürítést. Különféle pórok és pórnők veszik át a haza irányítását, szívütemre felgyorsított zajzenékkel körítve pusztul el ismét a római birodalom… Így sodródik a végső hanyatlás állapotába a négyek egykori országa tehát, ám ők többnyire gondtalanul járják álruhás mátyásokként a Várost, hol együtt, hol kiegészülve az alsóházi tagokkal. Zebu, a későbbi méhész, azonban nem tartozott egyik csoportosuláshoz sem.

„Riasztó látomás azokra nézve is, kik már a szezonális nyavalyáktól nyűglődve, epimétheuszi módon, meszely-számra töltik szájukba a mézet, s egyéb, a profilaxisra sokkal inkább alkalmas ínycsiklandozó csemegét. Kevésbé kritikus időszakokban viszont fanyalogva, fancsali tekintettel méregetik kredencen kucorgó mézescsuprukat. Az infekciózus influenciák velük is csak elvétve elnézőek. El kell azonban fogadnunk: vannak, akik csak lázasan tudják élvezni azt, amit mi hőn szeretünk”.

Négyük közül a Hiéna időnként nem is képes érthetően beszélni, főleg ha ráiszik fél maréknyi gyógyszereire (később különben többszörös családapa, megbecsült szerkesztő, rádióműsorokat szervez és állít össze)… Télvíz idején ahogy félmeztelenül autók elé ugrik és fenyegeti őket, aztán ahogy az alagútban, metrósínek mentén bőrkabátszárnyakon repdes... A gyenge idegzetű Művész sem egyszerű eset, zenélget, azaz tud valamelyest zongorázni, fest is, (noha karikatúrái jobbak), és ír, ötletesen, de szemérmetlenül lopkodva nagy írók könyveiből, melyeket ő ad kölcsön neki. A Sárkánynak a legjobb a természete  mindegyikük közül, a Hiéna végül is egy csupa szív lény, persze néha narkománnak mutatja magát, de aztán kiderül, színészkedik is közben, néha kidobóembereket rúg le profi karate-mozdulatokkal, miután betöri neki nem tetsző szórakozóhelyek kirakatait aztán iszkol mint a fürgemenyét. Zebu, nem ismerte mindegyiküket, de ők hallottak róla, miután elmeséli nekik az ifjú legendás bolyongásait, amikor a későbbi méhész legszebb öltönyében, egy esernyővel és Epiktétosz Vigasztalásaival kezében nekivág az országot övező hegyek rengetegének, hogy ihletet gyűjtsön heteken át.

 „Mindazok akik nem csak profilaktikumként, s nem csupán a szezonális depressziót száműzendő habzsolják kis- vagy nagykanállal a "dolce vita-t": legyenek ők a kardinális erények bornírt béklyói közt feszengő "mértékletesek" vagy a mézmajszoló garat-gimnasztika bajnokai. Semmiképpen nem mellőzném azonban azon személyek megszólítását, akik a méz önmagában történő fogyasztásán, az egészséges életmód normatíváján, s elokvenciájuk pallérozásán túl, a nemes nedű kulináris alkalmazásának különlegesen kifinomult lehetőségeit kutatják.”

Végre lát huszonéves nyugdíjasokat. A Művész ugyanis semmi olyan dologgal nem hajlandó foglalkozni, amely az élet nem-művészi oldalát illeti, a bájosan tohonya természetű, elkényeztetett Sárkány pedig aggódó szülei kitartó unszolására képes csak több év kihagyás után befejezni egy pedagógusképző rettenetes kemény esti-tagozatát. A tanításra, fegyelmezésre mellesleg totálisan alkalmatlan, csak a kötelező próba-órák megtartásáig jut el, de szaktanárai nyomatékosan lebeszélik a pályáról, mivel „valószínűleg nem fejlődnének a gyerekek”… Zebut viszont nem érdekelték az értelmiségi pályák és a művészetek sem, viszont aggályos módon  literátus stílusban megalkotott hírlevelei, melyek révén édes termékeit fogyasztóközönségének megvételre ajánlja, később méltán terjednek szét, a célcsoportokon át, lezser kiállítások vernisszázs hangulatait fűszerezve, egészen talán országházunk padsoraiig. A négyek és sokan mások kedvelte legendás zebus körmondatok hajdani bölcsek, aranykori mézköpülők világait idézték.

„Nyilván nem kívánom a Mézkedvelők népes táborát sem tipizálni, sem kategorizálni. Mindenki döntse el ízlése vagy ízlelése, esztétikai kifinomultsága, morális hangoltsága vagy metafizikai fogékonysága révén, hogy az egész-ség, az ízek pajkos és pajzán játéka, az aromák egymást kiegészítő és kiteljesítő konszonanciája, a szépség külső-belső megragadása, vagy egy teljességgel artikulálhatatlan vonzalom sarkallja-e a méz szeretetére. Mégis, talán mindezen motivációk mindegyikében megtalálható a teljességre törekvés igénye, a Mindenséggel összhangzani óhajtó sóhaj.”

Aztán változnak az idők, a Művész nőügyek miatt, vagy egyéb okokból összevész a Hiénával, különcködő lényéhez passzoló kitalált fóbiái támadnak, és hogy még inkább megkülönböztesse magát a közönséges népektől, liftekbe és metrókba be nem szállás után már a dunai hidakon sem hajlandó átkelni, s így fizikailag is sokszorosára csökkenti annak esélyét hogy beépüljön az emberi társadalomba. A Hiénát menyasszonya is eltiltja köreiktől, szerinte nem fejlődne morálisan tovább, Sárkányt pedig egy szolid bárpulttal felszerelt hivatali irodába száműzi az élet taposómalma, ahol egész nap értelmetlen regényeit írhatja. Zebu viszont marad aki mindig is volt, pártváltások, végidők, kontinensnyi agybajok ellenére is, hála az isteneknek!

„Jelenleg az alábbi mézeket tudom ajánlani... ... Elképzelhető, hogy közben bővül a kínálat, ezt igyekszem azonnal jelezni, hogy a "frissen" megjelenő termékek még a jelenlegi rendelésbe beilleszthetőek legyenek. A Futrinka - völgyi hársmézből egyelőre csak korlátozott mennyiség áll rendelkezésre, ezért elképzelhető, hogy túlrendelés esetén egyeztetnünk és egyezkednünk kell.”