Az igazi Lao Ce
Olyan volt mint a többi kínai kisfiú, akik itt nevelkednek fel ebben a szabad és gyönyörű országban. Szülei vendéglősök, barátai zokni árus vagy vendéglős szülők gyerekei, meg persze magyar pajtások, akikkel már zsenge kora óta appokat meg hasonlókat cserélgetett, szóval semmi szokatlan nem volt benne. Az, hogy később kamaszként váratlanul elkezdett ó-kínaiul írni, csak úgy magának, kalligrafikus betűkkel egy merített papírra, javítások nélkül, hosszú szépséges sorokat, melyekből egy másik világ magasrendű bölcsessége áradt, azt senki sem vette észre, és ő is titkolta sokáig. Talán az igazi Lao Ce szelleme szállta meg ilyenkor, vagy lehet, ő maga volt az újjászületett „Öreg Gyermek” személyesen, nem tudható. Amikor országában végre fellángolt a kínai filozófusok iránti érdeklődés, mert a politika váratlan fordulatot vett, és a népnek beadták hogy a kínaiak a legfőbb szövetségesei, és különféle Konfuciusz, Csuang Ce és egyéb emlékhónapok után jöttek a Lao Ce nevével fémjelzett őszi programok, és ő is ellátogatott ezekre a rendezvényekre, amelyek főleg a gagyi kínai ipari termékek forgalmazása és a két ország megbonthatatlan barátságának demonstrálása miatt jöttek létre, majd amikor megpróbált beszélni az egyik ilyen szervezővel és megmutatni neki egy általa írt eredeti Lao Ce kéziratot, biztonsági őrök vezették ki az irodából, aztán a rendőrségen ujjlenyomatot vettek tőle és sötétzárkába csukták. Később kiengedték, de alapos hatósági megfigyelés alatt tartották, mivel kiderült, hogy egyszerűen nem volt ujjlenyomata! – és ezen sem a vallatások, sem a hazugságvizsgáló, sem az egyéb biometrikus eljárások nem segítettek. Az újjászületett Lao Ce pechjére egész további életében eltiltották a közügyektől, soha nem titkosügynökösködhetett, vagy bankrablóskodhatott és még stukkereket sem kellett maga után letörölgetnie. Másképp is tekintett ezek után az életére, mindjárt nem izgatta sem a KATA megszüntetése, sem egy bokaficam.
