Midőn

Midőn
 
Midőn ezt írja... azok robbantanak,
pályaudvart, plázát vagy repteret.
Vagy halálos közönyét ontja a nap,
és alszanak a gonosz szellemek...
A nagy fenevad országot tipor,
ő tévét néz és rántottát csinál.
Ezredévek morajlanak mikor
megáll a had a város falainál.
Műholdjuk halált ígér, várni kell,
már untatja az őrült csillag-játék...
Hogy föld-gyomrából a sárkány-faj kikel...
- megdöglik... új rend épül a romokon...
megszokható... - de itt csöndes a táj még,
szikrákat szór egy vén templomtorony.
*
Történelem
 
1.
Kedvelem a másvilági lángok
fakó jelírását, árva énekét,
ki lénytelen az űri-méhbe vágyott,
ha a fényalatti térbe színrelép.
Sürgő múltat temet, száraz okokat,
viselem helyette bámuldozva én,
évezrek súlyát, ükös alakokat,
s a fontosabbat csak néha sejteném.
Lelkek csapása özön-zivatarban,
szél szólt, te beszéltél... (keress más eget!)
- világforgatók lángperzselt talajban.
 Alvaélek, várok, tőletek már távol...
mint ítélt egykor korhadt fegyvered,
- dús üzenet csonka másvilágból.
 
2.
Lassan ősz lesz jönnek a hétközök
lassan sző a három gonosz asszony
egy aiónnyit még hogy elhalasszon
(nektárt iszom vért köpök)
 vándorlelkem mit nyer e kalandon
ha kedden mond csütörtököt
bár sejti az "égi - tündököt"
(gyermekkori fények stb. tavasz-nyom)
 már-már ember egy Illés-szekéren
kigyógyító csöppnyi távolok
volt-napjaim tűntét bemérem
 ha lassú ősz rólad álmodok
híg csodák patakzanak éppen
(de csak sziklából ó kárhozott)
*
 
Kincses jövő
 
Kincses jövőt utódokra hagy.
Nem vetné magát ki ablakán.
Tiszta fej, félelmes falak.
Nem jutsz túl a tízezer szobán.
Megint a tér, a fal, a vér, az árnya
mimagunknak akik lehettünk.
Toronyházból a végső halálba.
De visszaszárnyal néma testünk.
A billentyűk, a lenge háló.
Tiszta fejjel amíg a föld forog.
Szemez, kihúny a rácsodáló.
Harmincnegyedikbe lépő Krisztusok.
Címkék: vers