Koszorú...? (vers)
Koszorú... (?) (keresztöltésekkel, áthallásokkal)- szonett-félék a paplan alól - (... Unom már a verseket tízmillióköltő országában bennea legjobb ötben -hinni jó-s kicsit "merengeni felette"...) (felvezetés 1.)Azt hiszem eztán mégsem írnékszavaim szöszeit tépázza a szélkoszorútlan ha bármit megígérnékleszek mégis egy hitszegő személyhogy újra lomtermelésbe kezdjekelég hogyha csak őket másolommert mindannyian kettők vagyunk egy-ekalanyi és másmilyen jogonmert mindannyian másomféle ürgék(országnyi lapály ömlő versek árja)ötmilliónyi zseniális szürkéka magya óceánból tekintünk alájaminket már siker becsvágy nem vakít –nyár van örökké kopácsolnak itt (felvezetés 2.)Nyár van örökké kopácsolnak ittnéhanap súlyos költőket olvasoknyár van szeretni kéne valakitakiket szerettem – mind halottpersze élnek még az e és ó-világbannéhányan talán már anyukák lehetnekúgy tudom e mái-régi nyárbanélnek még biztos akik egykor kinevetteknoha mégis holtak mint kicsit magamnoha ezt csak úgy hazudom boldogan(mert valójában épp semmi bajom)mindenreggeli megszokás talánhogy bolyongjak még a való vasfalántúl hogy nemlétezzek ott ahol lakom 3.Hogy emlékezzek ott ahol hulla hold harminc foknyi lobogásaz ittlét partján az ablakon túlcsak nő csak nő a túlnyomása szív kereng és a világegyetema tomboló terekben távolokmert aionjait figyelhetemmiközben folyton távozokmiközben fekszem sürög a szomszédépítteti örök-kriptalakátés az elme nem bomol széte nyárban sem ahol bambul a múlt(lerúgom magamról paplanáta létnek mert megint fejemre hullt) 4.Lerúgom paplanát a létnekplatóni barlangot kerít körémérzem hatalmát tűntnek elégnekmint vidám rab ki túllép börtönéna levegőégbe piciny sugáron átés végtelennel pezsdíti a valótaz ily eset csöppnyi nyugalmat áda fázó léleknek meleg takarótnoha az is csak nyűg (ésígytovább)a nyár az űr mindmegannyi lyukmegannyi héj csak elme-szabta távmely mániáinkkal újraéleds mit meglelünk csak vakokként tapintjuk(lerúgom sápadt paplanát a létnek) 5.Hallgatom fáradt hablatyát a mélyneklemerülve mint egy tengervölgyi halérzem perceim hűsnek keménynekmégis mind ezer új korszakot fialéletem nő s nyugszik mint a holtnakbarátom irígyelj fényévek szállnak ittmozdulatlanul míg visszhangok csaholnakhallgasd a tűnt időknek foglyaitvalahonnan túl-ról a felvilági lármaa hullámzás és az ítélet igájamessze innen ahol minden sors fakad(pedig tudom ott éldegélek én ishol örvénylik a magas és a mély ismert nem rúgtam még le a paplanomat) 6.Még mindig berúgtam az hasogatszelíden mint szellő a plafonbólés látok néptelen városokatmelyekben volt-életem tombolláss e képzavarban embert a romok köztgyomokká leszünk ha lételünk letelhej halál fullánkodat úgy döfdszívünkbe hogy elhullj te is szépen elmi akiknek lelke a nagy vizeké lett máraz elöntöttek a választott sokakszent sorsunk mint ehetetlen nektárrég a mindenségüst fenekére tapadtés mi múlást másnapot feledvelebegünk alá az örök tértelenbe 7.Lebegünk alá az örök tértelenbede ne hidd hogy pesszimista valéknem áll tőlem távol a kényelem semióta felnőttem s lettem langaléttörpéknek közötte kosarasnak mokányily viszonyokból kiszorít a lélekmely képzelet csak inkább füst és dohányvagy tértelen űrömnél is mélyebbne gondold hogy űröm rosszkedv-szólammióta felnőttem valék minden jóbanbenne noha kissé kívüle a kornakirányaim forgó táblái közöttvagyok a megtűrt és az üldözöttakit elmebeteg kutyák csaholnak 8.Akit elmebeteg kutyák maholnapbarátjukká fogadnának mégissajtot majszolunk majd miként a holtaks a bűvös "sors e lyukas tenyér" isáldásosztón terül avagy legyint ránka múltnak holdjait kik együtt ugattukegy kéz lassan lemetéli irhánkés beszippant a hajnal a ravasz lyukbeszippant s kiköp mint langyosait az Úr( e műveletben mennyi lélek igazul)és folytatjuk ember s kutyamód továbbnode hány s hány túlélt hajnal kellhethogy paplanom alól én is fénybekeljekés ismerőssé váljanak újra e szobák 9.Hogy ismerőssé váljanak a mostohákkit anya szült és ostobák neveltekés otthagyta a pokolba otthonátévei a kulcslyukon elszeleltekkit anya szült kit klónozott tömegvagyunk mind rossz kis népfelkelőkhiába az álca a butító ötvözethullnak legjobbjaink s a pöttöm agyvelőkmert jobb ma egy Most mint holnap háromha igazol vagy legazol a Sorsés vergődik az Eszme törött szárnyonés ha lépnél úgyis eltiporsz(mert álmodsz még műved most fejezd bemielőtt visszaaludnál éjfeledbe) 10.Mielőtt halódnál lassan tévelyegvecsípj beléd hogy élsz még csak nyugoszolmielőtt átjutsz túlnan térfeledreorczádon legyen elégedett mosolymielőtt izgulsz s megszemélyesítsznyugodtan porold le málló álom-ruhádhallgasd csak szónokló bölcs véneidakik felédnyújtják majd a bürök-kupátamely lehet hogy életvízzel telemég nem tudhatod még kivárod mit hozaz álom végén a happy-end szelehogy eljuthass ócska titkaidhoz(de hová is jutnál azt ajánlom szűnj megpaplanodon bölcsek s kutyák ülnek) 11.Paplanodon bölcsek s kutyák ülnekodakint lassan délelőttre fordulszobád lelked eléggé befülledtés még emlékekre várogatsz a holdbólodakint esztendők százmillióiegy még-minden-megtörténhet regényodakint a felejtés lassú folyóiidebent a valahol-az-út-felénde sem sötétlő erdő sem vadakcsak némi alvilág itt a nap alattmég álom-homokpartján jár a lábtitkaid nincsenek mégis kibeszéleda falaknak ódon szenvedélyedmielőtt kapnál még egy éjszakát 12.Mielőtt kapnál még egy éjszakátmielőtt napod emléktelenné lennehisz unhatják már a vér szagátakik belefáradtak minden győzelembemert küzdelem a szorgos életugyanúgy az átképzelgetett is azdolláresők hajtós ügynök-évekaz országnyi lapály a nincs-vigaszhatalmasok ócska bábui a táblánmiránk örök-vereséget szánvántudást golyót stb.-t a hülye fejébeaz álompolgárnak ha újra támad(kalapját kobakját illően levévevesztőhelyeikről is odébbsétálgat) 13.Vesztőhelyeikről is odébbsétálgathóna alatt hordozva bölcs fejétrózsavízzel (melyet a hullaszag áthat)öblíti a múlt öt sajgó sebétmég elhalaszt egy-két malasztottéblábol komoly emberek nyománmég szól a száj mit a kor betapasztottmég vándorol mint hangya a koponyánaz út túlfelén már odalett a távoljelzőkaróik a sivatag-éjszakábólhol megértő gonoszok prédikáltakaz évekkel együtt tünedeztek elsüvít a sötétben néhány égi-jelhogy ámuljon ki itt már föl se támad 14.Hogy ámuljon ki itt már föl se támadbár halni mer hisz élni úgyse tud mármint elmebeteg kutyák az éjszakákatrosszkedv-szólamaim el ne und márha rádtekint majd e néptelen városlerúgott sápadt paplana a létnekmely költői kép csak elég szokásosde az ember lassan úgyis felébredmert mindannyian kettők vagyunk egy-ekne várd hogy újra lomtermésbe kezdjekha koszorúmat máris tépázza a szélszelíden mint szellő a plafonbólrobban a lélek mert az is atombólés közben komolyan könnyedén beszél (15)(Azt hiszem eztán mégsem írnéknyár van örökké kopácsolnak itthogy emlékezzek... ha bármit megígérnéklerúgom... szeretni kéne valakithallgatom fáradt hablatyát a mélynekmég mindig... volt-életem... az hasogatlebegünk alá... hűsnek keménynek- elmebeteg kutyák csaholják városodat -hogy ismerőssé váljanak a mostohákmielőtt halódnál lassan tévelyegvepaplanodon bölcsek... anyaszült ostobák ember a romok közt... túlnan térfeledrevesztőhelyeikről is odébbsétálgathogy ámuljon ki itt már föl se támad)
