Hódolat Pán ördöhnek
Hódolat Pán ördögnek
Az a szerencsés aki ezeket a sorokat írja, úgy hiszi, kevés nephilim létezhet e világon aki annyira elégedett tud lenni önmagával mint ő. Ez a világ, amely egyértelműen a lényegtelenségbe hanyatlik, miközben a lehetőségek egyetlen uraként csavaroghat benne, a végső zuhanásig, amikor egy személytelen hatalom káprázatává foszlik a megismert, miközben, áldozataként minden napnak, a lehetetlennel bírkózgat, és fogadja el végül is a „lehetetlent”, saját természeteként… (Persze csak ha nem volna ez is teljesen lehetetlen.) Jó hogy valahol ott kezdődik, ott is, rajta túl , ahonnan az álom-kép, az idő-képzet... A világ így ér véget. Nem bumm-mal, csak nyüszítéssel. – mondja egy igazi költő. Kedvenc senkijeid helyetted szólanak. Magad vagy az akadály. Egyelőre nincs neved, foglalkozásod, hatalmad, jövőd – hála legyen érte az isteneknek..! Szabadnak lenni, legalább, mint a nemiség előtt. Meg se közelíthetted azóta azt a színvonalat. Nem kaptál – mi ez az ajándékozás? – különösebb képességeket semmire. Nincsenek emberiség-javító szándékaid, nem lázadozol a megaláztatások miatt, művészet az hogy élsz és kész. De azért több közöd van földhöz és éghez mint gondolhatnád. A személyes-mitikus, a monda-szerű, a beleemlékezett – csekély fontosságuk mellett is, mennyivel jelentősebb… (és ezt talán „mindenki tudja”, vagy képzeleg róla mint te.). ─ ha nincsen már közösség, csak világfalu és hazudozás, a magad életmítosza lesz kénytelen a kollektívumé fölé emelkedni. Nincs külső világ, amelyik az elképzelt rend, vagy legalább a normalitás alapján működne, ki vagy szakítva a közösséghez kapcsolódó univerzálisból. Nincs életed sem, csak emlékeid. Azonban kell hogy létezzen egy örök-mítosz amelynek része vagy. Amennyiben az év a nappal „analógikus viszonyban áll”, úgy ez fordítva is igaz: valamennyivel több mint kb. tízezer napos eddigi életed, valamennyivel több mint kb. tízezer évnek felelhetne meg. Persze mindez csak töredéke a híres század eleji író mámor-esztendőinek, amelyek azért neked sem hiányoztak, ha csak éber és egyéb álmaidat tekinted, még ha ez a vizsgálati anyag szét is foszlik kutatólencséd optikáin... Mihez kezdjen egy tízezer éves pályakezdő? (Ha tudnál pl. szabályos szapphói strófákban diskurálni legalább… Ha kissé más sorsot lophattál volna, más sorsot a közösből...). * Pán ördög földjén, egy gyerektermelő gyárban hoztak világra. Ennél mélyebbről nem indulhattál volna. Bentről – ami sehol sincs – származik, mutatja végtelen arcát a Minden. Valóság-bogarak, hétmilliárd hajléktalan, terhes kismamák a szülészeten, csak a reflexek működnek, ez a születő, pusztuló tenyészet, zöldemberek lépésnyire a szakadék előtt. A nagy tarka feketeség, és a kétneműek kora ─ valami várakozik a mélyben. Majom-mítosz, gyorsan letűnő ufó-istenek, aztán a gén-pótlékok és az elképesztő jövő. Állítólag a természet világában rajtatok kívül csak a delfinlányoknak és az emberszabású majomnőstényeknek van egészen bizonyosan orgazmusa. Merthogy róluk a tudósok kiderítették. Az ember, aki átúszta az Atlanti-óceánt (Senki sem kérte rá, de most nagyon ünneplik). Az intellektuális adón állatőseitek gonoszkodnak egymással. A másikon a jelenkori államvezetők, az apokalipszis nívótlan szörnyei. Az egyiptomi még isteneit fenyegethette, te már csak ezeket vagy képes, (persze csak úgy magadban, néha). A nagy halódó gondolkodókból, azt mondják, kitűnő trágya lesz. Tenyésztett, szavazópolgár, családcentrikus, istenek házibarmai vagytok valóban. A rabszolgaság mellett vissza kellene hozni az emberáldozás nemes hagyományát is! Nem világot fejt az okos, csak konstruál és össze-vissza vergődik, a bölcs pedig végighalad a pengeélű hídon. Mindent túlélni – metafizikai gusztustalanság. Ideje van, de csak nagyon ritkán van értelme a születésnek. Nem vagy elragadtatva a kozmosz csodáitól, a csillagvilágmindenségtől, a gyengék önvigasztalásaitól, Zénon végtelenségei, kétezer év kínlódásai után se remény, se vallás, se mitikus teljesség – itt az embernek magának kell megmerítkeznie a demiurgoszok váladékában, (ill. nem kell). Honnan van az ereje, képességei, még ennyi sem sejthető. Pedig valahol ezek a legsajátabb, életetekről túlnan származó vagyonotok, „kölcsöneitek.”. Nincs megfejthető életsors., özön van, azaz, az özön rátekintője. Nem kell értenie feltétlenül. Csak egyetlen bizonyosság lehet – itt aiónok feletti történések zajlanak. A férfi elhull, az Eszme sem marad fenn. A nő él és virul örökkön – az a dolga. Három féle nő létezik. Az elképzelt, a látott (hallott), és a megérintett. Persze ennél sokkal több is, de ez a három a leglényegesebb. Ha nincs férfi, ő kezd el okoskodni, művelni magát. Valahol mindent jobban ért mint ti, de egészen másképpen ért – ez életetek kaotikus alapzatához is közelálló fontosság. Néha elveszíted a könyvek iránti érdeklődésedet, habár a könyvek sokkal értelmesebb dolgok, mint emberekkel beszélgetni, a nőkkel foglalkozás pedig minden szempontból értelmetlenebb, mint egy emberrel való beszélgetés, mégis a nők iránt érdeklődik legjobban az ember, nade ilyet..! Mélyen individuális próbálkozások, képzelgések, egy élet alatti élet... és valami egészen más is, amelynek a próbálkozó csak nevetséges kis képzelet-teremtménye, végtelenszer túl az egyénin, és még mindig innen a kettősség fura mágiáján... Szó sincs tömegszuggesztióról. Múltad sötét foltjai sokkal inkább megbabonáznak. Összetévesztetted magad valakivel, ez volt teljes életed. Piszkos, gatyás, bamba társak helyett, öltönyös, mobilos, sürgő-forgó másaid. És ha kisüt a nap, meglegyint a kora tavaszi szellő, valóban jobban érzed magad – ezt a rabszolgaságot! Pedig megette a fene (az Ördög) azt az életet, amelyik más egek alá vágyakozik Ezredvégi, átlátszó, fogyasztó ember is vagy, ez bizonyos, ha áldott nyugalmad eltűnik a többiek között, semmi sem különböztethet meg attól a lénytől, aki itt egy sorsot él, és nem a maga primitív-szabad millió éveit... Nemcsak minden misztika útvesztő, minden racionális gondolat is. Örök dolgaitok, úgy tűnik, többek között emészthetetlen borzalmakkal vannak tele. Az emberek pedig elsősorban táplálékok.– és jól van ez így. Hogy hová, kivé, miért korlátozza önmagát egy emberi lény élete folyamán, arra nincs magyarázat, legfeljebb egy születés előtti magyarázat lehet. Az élő itt, úgy tűnik, csapdában van, föladja ambícióit, alkoholista lesz, visszahúzódik, megfeszíti az agyát, egy idő után nem változtat eszméin, és ráadásul vízen járni is elfelejt. Végletesen pesszimistának lenni – szívet nemesítő alapállapot. Pesszimistának maradni, és így távozni el – végzetes hülyeség. Miért nem Törökország ez? Miért nem egy másik házban, vagy öt méterrel arrébb a falakon túl egy másik életet... Az emberbőr képezte korlát, a lelki-száműzetések, a nem sikerülések, kicsinyhit, félelmek megtapasztalása – egy tudatosság előtti szinten, nem egy végzetes-játékos kísérletező ösztönnek is az eredményei? A puszta eszmélő-tudat is elsöpri az embert, saját magát bomlasztja fel... ezért menekülne az életbe ... jó annak aki normális felnőtt... csak túlélési mániákkal... Kollégák, főnökök, életfogytig tartó rabszolgaság kell! Roppant fontos foglalkozás lehet pl. irodalomkritikusnak, esztétának, teoretikusnak, vagy pl. ügyvédnek-jogásznak és ilyesmiknek lenni. Mögöttük fura hatalmak szerinted. Szellemi passzivitásod – olvasmányaid, idiótaságod – írogatásaid, a benső-ember csak igen ritkán éledezik. A saját mű, semmi több, némileg erősebb bizonyíték a világról. Az igazság az, hogy az egész világirodalom többnyire laposságokból áll, és a bölcselet nagyjairól is sokszor érződik, hogy mennyire mániákus emberek lehettek. Pedig egy igazi gondolkozónak, ha végre már semmilyen istenek adta hagyományhoz nincs köze, okosabbnak kéne lennie mint a Sátánnak. Korán elment, zseniális autistákkal tele a történelem. A teremtés-vágy, a valóság leképezésére, valahol elsődlegesebb késztetés a valóság tényeinél, e tények tudományoskodó rendszerezésénél, egy rossz művész teljesebb embernek tarthatja magát, talán joggal, egy Nobel-díjas tudósnál. Nem tudod, normális korokban írtak-e naplókat az emberek? Vagy bármiféle magán jellegű vélekedéseket, bizonygatásokat, magukról, világukról. Ahhoz képest, hogy műveid valóban csak melléktermékek, micsoda dolog ez a senkihez sem szólás... Miféle kifordult színész az „emberi lélek”...! Mondatokat csinálsz itt az embersors felszínén, holott számítógép stb. helyett víztükörre, homokra kéne írnod... Ha véletlenül lesz majd valami életműved, nem biztos, hogy azt akartad írni amit, és biztos hogy nem úgy. Még az orr-piszkálás is független akaró-akaratotoktól. Állhatnak tündérek a bölcső mellett, lehet élni játszva a Nap alatt, világkorszakokon át… de csak a vizekre rálépő az – aki legalább megpróbálta. Pán ördög földjén, egy gyerektermelő gyárban zuhantál világra. Vegetatív jólétben szeretnél kipusztulni innét, egyetlen multinacionális cég jókedvű beosztottjaként. Utolsó normális napjaidat élheted, pár év múlva már egészen biztosan megkapod te is a mindennapi dózist. (Ételekből, műholdakról, stb...) Valószínűleg menedzser - öltönyben fogsz járni, szíved fölé egy kis kártyácskán odacsíptetve egy hülye keresztnév. Kedves, kiegyensúlyozott, középkorú ember leszel akkor.
