Távoli rokon
Távoli rokon Megint az Özönvíz kopog szobámbana volt cella-menny szabályos álmokatvetít le rám itt ezer év homály vanszáll a fényezüst zöld-ember látogat Lehetett egykor ismeretlen ősömtalányos egek másvilági őreóceán-mély halakként kergetőzömhullámokon fut rejtezem előle Föltalálom magam leszek részegeskopoltyú-velőm tele tiszta szesszel(birodalmaidba vissza ne vezess - atlantiszom tiéd s láncod a való -)csak rokon vagy távolból felejts elcudar hírnök esőben nyargaló Lapszél - versek (Nézd csak) Nézd csak, -néha magától kezd el folyni a vízcsap.Ez szép: reszket a bokra a szívnek, ("jő a tavasz"), ésgyűlik az ásvány. Vízi palack most. Csillan a napbanó-kristály poharad. Hangyáid gyilkosa nem vagy,szó sincs jószívűségről: más év, s nem hat a spré már. (Otthonod őrzi) Alszol, erőd száll, domború párnád tája a "Nincs"... -(Most már Ő se maradt... arca csak álomi kép,egy idegen nép házai közt menekülve a tágassztyeppe felé mielőtt fölfedezik tetemét...)Kényszerű szólás emberi nyelven... - elhagyogatni!(Otthonod őrzi a korcs. Vissza se néztél rá.) (Se fényes út) Se fényes út se kényes ösvényrád rohadó pulóverekkábít mennyi áldögös lény(hajad fújják ufószelek) Mert a világ értelmetlenanyái szülnek össze-visszacsecsemője mind fejetlenkirály lesz vagy élstatiszta Zombivá lesz minden szomszédzombivá lesz a világmindenséged nem bomol szétmíg növöget a dáliád * Leheled füstöd ábra-alakbankalapálod versedetlelkedben hét árnyalak vanfarkadon egy pörsenet Itt a kor mely legendát bontottitt a hímnők dicső korameztelen holtak travikba ojtottpihetündérek balsora Hamu hamar és fényavarde most még a homályos évekegyszer mindenkit kiherélnek(üss hass hamisíts legyen végre jaj) Szép vers – William Shakespeare 141. szonettje nyomán – Hitemre, nem pillantásom áhít,Szemem rajtad ezernyi hibát vét,Szívem tudja látatlan csodáid,És nem a képmást imádja ha rád néz.Fülemnek sem kéj a hang mely csábít,Ujjam zsenge bőröd tétován mégNem érinti. Íz, illat, most a vágy itt,Mit ünnepedre sem hívhat a szándék:De öt szellemem, öt érzék nem engedEgy bolond szívet szolgálatodból el,Ki nem ismer más úrnőt feletted,S kit büszkeséged mégis vasra ver. A gyötrelem is nyereség lehet majd, Büntetőm, édesnek érzem e bajt.