Nephilimi... (versek)

Nephilimi portré
 
Lásd túl a Nap iker-arca néz rám
itt sose pislog a hatalmas üvegszem
nincs bűvigém „nyitja-csukja szézám”
özön lényeidnek bambulója lettem
 
Bosszant már a tér-idő az ó-év
eső csepeg lehetne bármi évszak
árnyad rajzol nephilimi portrét
aztán a tél csipkés lombjai közé fagy
 
Rád tündököl egy bolygónyi pária
kiürült szemmel bámul most a látnok
örökélet vagy örök adáshiba
csak mániáimat kerítő talányok
 
Egy új vízözönre egy életem rest még
legyen jelbeszéded megannyi fényjel
és sűrű gyolcsban ragyogók az esték
mert vár a Nap és a harmadik éjjel
 
***
Éjszakai műsor
 
Beszéljünk a negatív civilizációkról
nagy feketék és vizualizált bázisaik vannak
kristály-tudattal védekezhetünk
például a jóga is segíthet
azt mondhatnám cizellált organizmusok
de az asztrális fejlődésben elmaradottak
majd kitérek a formaváltós fajokra is
stresszt keresnek és feszültségeket
szeretik felvenni az ember alakját
 
amolyan láthatatlanok
***
Valaki járt itt
 
 
Egy totális pirkadat
élet holnapig élet a jövőben
emberisten csillagok hajnali bál
és hófehér hajjal a csecsemők
csak születnek születnek
misztikus elvarratlan szálak labirintikus moha
valaki járt itt helyetted költötte
gondolta el a történetet 
a test-más hold-korból nap-korba jutott
angyalvér száradt a falakon
koponyádhoz felkúsztak megint a csillagok
itt hagyta szörnyű lábnyomát valaki
aki szív nélkül élt
közel a szívhez
a korong szánalmas forgásán tűnődve
a tükrözött veremben
véletlen románcaid az emberi nemmel
emberisten csillagok hajnali bál
és hófehér hajjal a csecsemők
hintáztatott a szél földhalmok mocorogtak
és egy rák hátramenetben a parton
a test-más hold-korból nap-korba jutott
nem akartál senkit lakatlan szigeteket sem
egy vak madár kopácsolt egész éjjel odakint
egy regény készülő mondatai egyetlen éjszaka összeálltak
loncsos erdejében a halál suhogott odakint
emberisten csillagok hajnali bál
hihetetlen tárgyak köröskörül
hihetetlen tárgyak nagypapa zsebeiben
hintáztatott a szél földhalmok mocorogtak
és hallanod kellett: „nehogy már arra ébredj
hol betemetett ábráid fölött kígyók legelésznek!”
csak a nap meg hold meg az égig érő emberek odakint
a csillámló más-más életeket bámulta valaki
nem akartál senkit lakatlan szigeteket sem
sem a tudhatót
a hűtő fölé besütött a hold
és nézett rád mint egy öreg koldus üvegszeme
 

 

Címkék: vers