Mosatlan
Mosatlan (írta: Simon Adri)Csak feküdtünk lázasan, unottan,a téridőből már megint kiestem,mint foton-nő egy végtelen-hurokban,s te elbuktál a tesla-teszten. Majdnem megfojtottalak, erre keltélés kilöttyent fél pohár borom.Alattunk beomlik az erkély,míg kvantum bozonjaid borzolom. Morajló hormon-nő, párka popsik,adjam magam? vagy most már mégsem?Hány pasik húztak el mint a repcsik,nem várták meg végső eljegesedésem. A kémiát most teslába oltom,űremberem arcizma kissé megráng.Veszett macskák ülnek egy falombon,s csak omlik a mosatlan ruhahegy ránk.***Pulcsi (írta: Payer Imre) Kis csöpp piros pulcsi. Így utazom. Még sohasem mondtam ki ezeket a szavakat:Kis – csöpp – piros – pulcsi. Pettyes.Ízlelgetem. Én. Az Imre.A metró feldübörög.. Thermopülé romjainátuszul a téves kattogás.A körúton új lábak, tekintetek. Leng a piros.Artikulált moraj. Markológépen vágtat el Kübelé. És ----Megint megtalálom az arcom .Vibráló térközök.– „Hallja, magán ez a pulóverelég rosszul áll!.” – ismeretlen hang.Leszakítom a fejemet és bevágomegy gyorsétterem kirakatába..Az idő hangosan ketyegni kezd.Elrohanok verset írni a piros pulcsiról.***Paprikáskrumpli
(írta: Novák Valentin) Mit szepegessen tán honi lírai poszton az elmém?– telvén magzom erőt, bögyörőm sem tűri kilétük..!Dúlok az űrbe s pennám korpusza fénybe karistol.El, tova innen, a zárt üdülő vár hol – poetákracsippesedő kusza mámori gőg – el is ájulok immárönnön versemnek szavalatjaitól, ahogyanzseng’ ovodás - korom óta teszem, valahány agyabugynakellene is, amikért gaz bátyáim felelősek.Itt csupa bódult láng-fi ragyog, már illuminált mind,asztrolo-szókat, szanszkrit adómát, svéd fecserészésthallhat az ember, a szőke koboldtól meg csupashakespearei káromlást s röhögést. Bár jómagam is tonn’–számra gyártom a lírát, maffiafő vagyok inkább,nyolcadiki, Kelemen-felirat merdzsómnak a rendszámtábláján vala díszül, tisztel a házbeli szutykos,s persze a környék, fél kilométer körbe bitang is.Zsebcseleimről most nem szólok, sajna csekély népámula látván majd’ maradonna-szerű csoda trükkö-zéseimet, noha íróként, lám, érik a posztom.Mondja a Berka Attila is újfent, „hű te Valentin,fejlődsz, már-már boldoghi csúcsokat is közelítsz..!” És most itt kavarom én szeszteli gőzzel a bográcst,lassan krumplipüré lesz, fortyog, Napban a kő izz,alkonyi fény, vad csikk-teli költő-kert, kutya-lányokjönnek a szomszédból, már mind kezemet nyalogatja,telve a hőlég, szöszke leánkámat tapogatvándúl-ful a költő épp valamin, itt sincs evöeszközmint a Batyesznél, esteli metrót várnak a pockok, szöszke leánkámmal már hexameter-fecserészünk,új ezer oldalaimmal majd betörök, fala Dévény-nek beszakadhat és vele sok korcs, poszt-agyu senkilesheti gyomrom tartalmát – tán ne kakáljonaz ember? – s szerte csodálhat… (folyt. köv.)
(írta: Novák Valentin) Mit szepegessen tán honi lírai poszton az elmém?– telvén magzom erőt, bögyörőm sem tűri kilétük..!Dúlok az űrbe s pennám korpusza fénybe karistol.El, tova innen, a zárt üdülő vár hol – poetákracsippesedő kusza mámori gőg – el is ájulok immárönnön versemnek szavalatjaitól, ahogyanzseng’ ovodás - korom óta teszem, valahány agyabugynakellene is, amikért gaz bátyáim felelősek.Itt csupa bódult láng-fi ragyog, már illuminált mind,asztrolo-szókat, szanszkrit adómát, svéd fecserészésthallhat az ember, a szőke koboldtól meg csupashakespearei káromlást s röhögést. Bár jómagam is tonn’–számra gyártom a lírát, maffiafő vagyok inkább,nyolcadiki, Kelemen-felirat merdzsómnak a rendszámtábláján vala díszül, tisztel a házbeli szutykos,s persze a környék, fél kilométer körbe bitang is.Zsebcseleimről most nem szólok, sajna csekély népámula látván majd’ maradonna-szerű csoda trükkö-zéseimet, noha íróként, lám, érik a posztom.Mondja a Berka Attila is újfent, „hű te Valentin,fejlődsz, már-már boldoghi csúcsokat is közelítsz..!” És most itt kavarom én szeszteli gőzzel a bográcst,lassan krumplipüré lesz, fortyog, Napban a kő izz,alkonyi fény, vad csikk-teli költő-kert, kutya-lányokjönnek a szomszédból, már mind kezemet nyalogatja,telve a hőlég, szöszke leánkámat tapogatvándúl-ful a költő épp valamin, itt sincs evöeszközmint a Batyesznél, esteli metrót várnak a pockok, szöszke leánkámmal már hexameter-fecserészünk,új ezer oldalaimmal majd betörök, fala Dévény-nek beszakadhat és vele sok korcs, poszt-agyu senkilesheti gyomrom tartalmát – tán ne kakáljonaz ember? – s szerte csodálhat… (folyt. köv.)