Gyb-kollázs
Gyalogbeszéd - kollázs – Tóth Bence Péter és B.D. sorai alapján – I. Békesség a rosszakaratú embereknekők is csak Isten lárvácskái – – – barátaim az utca megdöglött a föld maga lett a túlvilágrettenetesek ezek a vörös függönyök összetört páncél vagyok jó volt vedlenirövidlátó szemeim elmerültek a korallokbanami enyém azt felébresztenémkőbe jégbe fagyaszt az idő füstoszlop leszeka Múlt nincs mindent ünnepelni kell a gyémánt szobrok sebzetten jajgatnak a parkbanünnepelni kell e földi óvilágot nőnemű városokat – Velencében nemsem voltamnem voltam voltamlovagolva akartam a térre jutnimikor dunám elhagyta az országot végreés sirályok búcsúzsivajában az üresen rohangáló buszok közötta gyertyatartó hét ágára még rásütötte fekete monogrammját a nap Vagyok a tévelygés a hamisság a halállégy vidám és lőjj lea jövőből is csak a jelen a kiútfehér lányok messzi buszokban kajtatnak valami középpont felényomd el a holdat utolsó cigarettád ecsetfejű nő túlvilágra jöttek gyermekeink II. Békesség a rosszakaratú embereknekők is csak boldog parányok remetékhosszúra nőtt körmeikkel integetnek utánadfélsz nem lenni üdvözöllek mondj aranyatjövőd ha eszedbe jutlesz aki mészbe fullad akkor majd ő tartja össze elátkozott házaink egyikét III. Még hallani a tv-ből a zajtészak felől hideg frontúj emlékeket csinálok ha már emberek kezére kerültem Miközben a nem levés ringatott hatalmas gonosz orvosok jöttek voltak akik a csillagok közül szálltak aláidétlen kézfogással pecsételni az ingatag jövőt amely sorsom fölött nyugszik Ti születetlen mindentudók mondjatok rám talántistennőink levetkezik pizsamáikat még hallani a tv-ből a zajt –(az elnyomó kodály-módszer utóhatásai)felismert hőskor ez miként a boldog egyszer élőkékes középkort húztunk magunk köré IV. Két zenélő szobor milyen volt szőkeségedkék szikrák pattannak a halál kopasz ágyékábólúton lenni megtanult felfényleni a világálomkópiák foltjai bárki eladhat megvehet más tüzeket táplálok aztán Nem várlak villamosra szállokkomor kopásai az időnek minden történet ura túl reális a helya pincékből felkelt a holditt hagytad mindenedet és a sínek mellett végigfutottálkétéves újságfoszlány libegett cipődhöz ragadvanem nézhettem utánad lassú futamokban úszott el a délután(ember voltam rajtam még fehér ruhám)döbbenten észlelve a zenét szokásból áldozott gyermek vérivók pajzsára írva(csontjaim elvadult halma mellett)presszóhangok töltötték meg az estételsüllyedt fénytermő szigetek születése volta lerombolt kristályvárosokról kiderült hogy csak egyszerű kővárosok voltakde még dallamtelt kupolák törtek az egekbea csuklós kékbusz kivilágítva szelte a vizetmikor egy francia téboly arra járt és lefotóztasíksággá tűnt hegyek a nem-múlás partjain egy Városfehérségünket visszavettebékesség – – –
