Megint más életek

Megijedt, hogy tényleg begolyózik, hogy ember marad, olyan mint lett – volt. Próbált szívességeket tenni az emberi nemnek, próbálta valaki életébe beleképzelni magát, de hetek óta halasztott és helyette monitort bámult filmekkel, hírekkel, és újraértelmezte viszonyait az izgalmas világgal, ahol bármikor háború törhetett rájuk, gazdasági vész, új uralkodók, szükségállapotok és hasonlók. Merthogy az emberi ragadozó ilyen és dzsungel a város, nagyvadakkal és áldozatokkal, és pusztaság is a lét, ahol az erősebb utolér és szétmarcangol. Nem volt ellenszere, még álmai is hülyéül alakultak, az emberi nőkkel, de még a succubusokkal való viszonyai is. Jelentéktelenné vált újra a lény, akit magáról gondot, mintha újra álmodná egy élet valaha volt történéseit, miközben nem is történt vele semmi, csak megpróbált kilépni a sínek közül, ahol sorsának vasútja cammogott. Titokban a régóta vágyott láthatatlanná válás és a repülés  képességeit fejlesztgette  magában, gondolatsebességgel utazott a téren túli tartományok homályos birodalmaiba, majd elunva az efféléket, őszinte érdeklődéssel járta a tavaszodó utcabetont a városlakók között elvegyülve. Egyik éjjel háza tetejéről bámulta fekete macskává változott egykori barátnőjével a túl közeli, megnagyobbodott csillagvilágot – szabad szemmel látni lehetett a Rák - ködhöz hasonló tüneményeket, mint egy világvégi panoptikum szereplőit, a gömbölyűen izzó golyóbisokkal kirakott égbolt kellemes díszleteit. Éjjelente különben már alig aludt egy - két órácskát, nappal pedig dolgozott, mert munkát kapott egy apokaliptikus vastelepen, aztán egy szupermarket marketingosztályán, később a megnyíló strandok egyikén, mint éjjeliőr, flancos gazdagok titkos vízi partijainak felvigyázója. Érdekes menyire megerősödött teste, lelke, hány napot, hetet bírt ki étel és folyadékok nélkül, akár ketrecharcos is lehetett volna, birokra kelhetett akár egy medvével, szeme is megélesült, pilótának is felvehették volna, ha lettek volna ilyen hajlamai, de neki nem voltak. Miután a láthatatlanná válás képességének vágyát elunta, újra ugyanolyan embernek érezte magát mint egykor valaha, és szívében is béke honolt már. Családot akart is meg nem is, gondolta, ha kell, eljön annak az ideje. Ilyen csekély ügyek egyedül a misztérium vonatkozásában érdekelték mely életét körbelengte, mert vágyta az életet és túlvilágait, talán a test kényszerítésével, önnönmaga tudattalan korholásaival siettette  is kissé távozását, ámde szívesen szórakozott volna még pár száz évet itt. Némiképp csodálkozva, mégis nagyrészt  érzéketlenül nézte a fejlevágó harcosokat, a világurak, már ha voltak ilyenek, elszabadult láncos kutyáit, ezeket a világvég-siettető különös lényeket, akik saját vallásukat  és népeiket irtották elsősorban, de már országába is bármikor betörhettek volna,  a térség vezetői legalábbis mindent megtettek ennek érdekében, ám ő nem volt izgatott, inkább kíváncsi, milyen lehet majd az átmenet egy másik létformába, noha ezt minden nap többször is megtapasztalhatta pedig. Mert mi van akkor, ha minden egészen másképpen történt, ugyanezt az életet éli, de nem ő a vágyott sorsok beteljesítője, pedig látszólag ugyanaz mint aki itt ül, és. Mondjuk Keith Richarddal találkozik valahol a városban aki egy padon gitározgat, senki sem ismeri, ugyanúgy néz ki, utazgat mint utcazenész, nyáron néha erre jár, és ugyanúgy létezett a Rolling Stones, a teljes életművükkel, de a kutya sem ismeri őket, nem volt jó menedzseri hálózat mögöttük vagy ki tudja miért, és kivénhedve nem milliókat hozó emlékkoncerteket tartanak, hanem K.R. zsömlére kunyerál, ő meg egy pillanatra megáll a padjánál, aztán tovább megy, mivel nem nagyon érdekli hogy mit csinál, mint ahogy különösebben mostani életében sem.